TÓTH JÓZSEF

tanár úr emlékezete

 

A családtagokkal együtt egykori kollégái, diákjai és barátai kísérték utolsó földi útjára Tóth József nyugalmazott tanár urat a Debreceni Köztemetőben 2007. január 18-án. A vigasztalás igéit Püski Lajos lelkipásztor hirdette a ravatalnál és a sírnál.

 

Tóth József, aki 32 éven keresztül tanított a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában 1945 május 23-án született Mezőnagymihályon. Szülei egyszerű falusi emberek voltak, ő volt egyetlen gyermekük. Egész életében szorosan kötődött a szülői házhoz, a falusi életformához, szerette és értékelte a fizikai munkát. Talán ezért is egyengette szívesen a Gimnázium vidéki tanulóinak életútját. Gimnáziumi tanulmányait Sárospatakon végezte, az ottani élmények is életre szóló elkötelezettséget jelentettek számára.  Az 1963/ 64. tanévben Sályon dolgozott képesítés nélküli nevelőként, majd felvételt nyert a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem biológia-kémia szakára. Egyetemi diplomáját 1969-ben szerezte meg, és azonnal tanári megbízatást kapott az akkori egyetlen református középiskolában. Itt dolgozott megszakítás nélkül 2001. júniusáig.

Középiskolai tanárként jellemző volt rá a szakmai igényesség, következetesség. Erős egyéniség volt, aki a tanítványait szinte felnőttnek tekintette, ragaszkodott az általa felállított követelményszinthez. Kissé fanyar, jellegzetes humora, erős kritikai érzéke nagy hatással volt tanítványai szemléletére. Osztályfőnökként is igyekezett diákjait feladatokkal megbízni, felelősségre nevelni. Ösztönözte a diákok továbbtanulását, de arra törekedett, hogy kialakuljon a tanulókban a reális önismeret, a lehetőségek felmérésének képessége. Rendkívül jó gyakorlati érzéke volt, szeretett kísérletezni, szabad idejében az autószerelés volt a hobbija.

Családi és magán életében az örömök és gondok váltották egymást. 1972-ben kötött házasságot, felesége Záhonyi Emőke. Két gyermekük született: Árpád 1973-ban, Ágoston 1980-ban. Gyermekeit nagy szeretettel és gonddal nevelte. Magánéletének voltak válságos periódusai, amelyekről nem szívesen beszélt, és törekedett arra, hogy iskolai munkájában a gondok ne legyenek érezhetőek.

Aktív tanári munkásságát egészségügyi problémák miatt kellett 2001-ben befejeznie. A Gimnázium és egykori kollégái igyekeztek tartani vele a kapcsolatot, segíteni abban, hogy ne veszítse el életkedvét. Sajnos, a betegség erősebbnek bizonyult, nem tudtuk itt tartani őt magunk között.

Tóth József tanár úr emlékét a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma, egykori diákjai és kollégái kegyelettel megőrzik.