Ünneplő Gyülekezet! Kedves Megjelentek!

Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntöm tanévzáró ünnepségünk minden kedves résztvevőjét.

Külön is köszöntöm Fekete Károly Rektor Urat, a Kollégium Igazgatótanács Elnökét, köszönöm szolgálatát, igehirdetését. Köszöntöm a Kollégium tagozatainak és a testvérintézményeknek a vezetőit és képviselőit.

Kedves Testvérek, kedves Diákok és Szülők!

Felgyorsult világunkban megszoktuk, hogy a nélkül megyünk el nagy horderejű események vagy jelenségek mellett, hogy időnk lenne az értékelésre, elemzésre, feldolgozásra. Néhány hónappal vagy éppen héttel ezelőtti érzéseinkre ma már alig ismerünk rá, fontosnak tartott dolgokat most már lényegtelennek látunk. A ránk zúduló hírözön fő célja nem a tájékoztatás, hanem az, hogy a töméntelen információ, adat és vélemény között elveszítsük tájékozódó képességünket, minden esetlegessé, relatívvá váljon. Van-e még szilárd pont ebben a mind képlékenyebbé váló világban, vannak-e még lelkesítő, tettekre sarkaló eszmék? S legfőképpen, vannak-e még emberek, akik a saját önös érdekeiken túl, sőt esetleg azokkal szemben, egy közösség érdekeit tekintik elsődlegesnek, akik képesek felülemelkedni a mindennapok kicsinyességén, önző környezetük életromboló magatartásán, akik követendő példákká válhatnak mindnyájunk, de különösen a felnövekvő nemzedék számára.

Nyugat-európai testvériskoláinknál tett látogatásaink során tanárkánt és diákként is meglepve tapasztaltuk, hogy a legtöbb intézmény (még a nálunk szigorúbb kegyességi irányzathoz tartozó) gyakorlatából is hiányoznak a mi tanévnyitó, tanévzáró vagy éppen ballagási alkalmainkhoz hasonló rendezvények. Pedig szükséges és fontos, hogy tanárok, diákok, szülők és vendégek néhány percre kilépjünk az élet forgatagából, elcsendesedve Isten Igéjére figyeljünk, önvizsgálatot tartsunk, s új látásokkal, tervekkel menjünk tovább a mindennapokba. Isten házában más dimenzióba kerülnek az elmúlt tanév eseményei, s másként tekinthetünk a jövőbe is, mint azt a mai kor politológusoknak nevezett fizetett jövendőmondói sugallják számunkra.

Az elmúlt tanévre nehéz úgy visszatekinteni, hogy a négy éves kormányzati ciklusról ne essék néhány szó. Egyházi iskolaként az elmúlt négy esztendő a kiszámíthatóság és a megbecsültség korszaka volt. Az előző kormány oktatáspolitikájában nemcsak egyenrangú helyet foglaltak el a felekezeti iskolák, hanem különleges értékeiket elismerték és támogatták. Intézményünk ezt a támogatást sokféle formában megtapasztalhatta, legkézzelfoghatóbb formája ennek a Dóczy Gimnázium épületének teljes felújítása. Köszönet illesse mindazokat, akik szívükön viselték és támogatták céljainkat. Sajnálatos az, hogy minden kormányváltásnál stratégiai kérdésnek tekintik ugyan a hatalom új birtokosai az Oktatási tárca birtoklását, de csak azért, hogy újabb reformokat, koncepciókat próbálhassanak ki. Diákjaink és tanáraink nevében követeljük a kiszámítható és stabil oktatásirányítást, s különösen is az egyházi iskolák törvényben biztosított jogainak maradéktalan érvényesítését.

Iskolánk napi életére visszatekintve hálaadással és örömmel állapíthatjuk meg, hogy alapvető céljainkat elértük, feladatainkat teljesítettük, zavartalanul, nyugodt körülmények között folyt az oktatás. A 9. évfolyamon bevezetett új tantervek és tankönyvek nem okoztak különösebb problémát. Néhány kisebb fegyelmi ügytől eltekintve tanulóink nagy többsége tanulmányi munkájában és viselkedésében is jól teljesített. Nemsokára hallhatunk azokról a szép versenyeredményekről, amelyek iskolánk hírnevét erősítették. A tanév végi bizonyítványok mellett az érettségi és felvételi eredmények minősítik leginkább egy-egy intézmény munkáját, színvonalát. Örömmel közlöm, hogy az érettségi vizsgák sikeresen befejeződtek, valamennyi 12. évfolyamos diákunk teljesítette az előírásokat, sőt kiváló átlageredmények születtek. Reménységgel lehetünk, hogy a felvételi vizsgákon is jól szerepelnek végzős diákjaink, s tovább öregbítik alma materünk jó hírét. Természetesen, a tanulás mellett volt alkalom sokféle szabadidős, kulturális tevékenységre, kirándulásra is. Örömteli, hogy sikerült néhány olyan programot szerveznünk, amelyek az egész iskola közössége számára jelentettek lelki gazdagodást, erősítették közösségi életünket, hitbeli, nemzeti elkötelezettségünket. A jól sikerült hagyományos alkalmak (szalagavató, evangélizációs hét, diáknap..) mellett nagyon fontosnak tartom, hogy az egész iskola láthatta a budapesti „Álmok álmodói, világraszóló magyarok” kiállítást, együtt nézhette meg a Széchenyi István életéről szóló Hídember című filmet, s hallgathatta meg az Oratóriumban a főszereplő Eperjes Károly vallomását.

Ezek a rendezvények és élmények természetesen sokféle szállal kötődtek azokhoz a társadalmi és politikai folyamatokhoz, amelyek országunkban az elmúlt hónapokban lejátszódtak. Ha akartuk volna, sem tudtuk volna diákjainkat távol tartani a jó értelemben vett politikától, a közügyek iránt való érdeklődéstől, állásfoglalástól. Határozottan visszautasítunk ugyanakkor minden gyanúsítgatást, amely szerint az egyházi iskolák úgymond „bevitték a politikát az iskolába”, sőt még meg is fertőzik nézeteikkel a kiskorú ifjúságot. A direkt befolyás helyett sokkal inkább arról van szó, hogy a jól működő egyházi, református iskola olyan világképet, erkölcsiséget alakít ki diákjaiban, amelynek segítségével önálló döntésre képesek, meg tudják különböztetni a hitelest a hiteltelentől, akiket érdekel az is, hogy mi lesz a leendő gyermekeik vagy unokáik sorsa, s mi történik azokkal a nemzettársainkkal, akiket egy rövidlátó és gyűlölettől elvakult békeszerződés mesterséges határokkal és szögesdrótokkal amputált le a nemzet testéről. A választások utáni szomorú, sokszor kétségbeesett ifjú arcokat látva, vagy az érettségi banketten komoly témákról beszélgetve, megerősödött bennem az a látás, hogy ismét egy olyan korszakába érkezett a magyar történelem, amikor a megfásult, kiábrándult, újra meg újra becsapható és félrevezethető „felnőtt” társadalomnak a fiatalok hitére, lelkesedésére, naiv és szent lángolására van ahhoz szüksége, hogy megújuljon, igazi nagy közösségi célokat, „álmokat” tűzzön ki maga elé.

Kedves Diákjaink! Ti vagytok az az új generáció, a só és világosság, az Isten fiai, akiknek megjelenésére sóvárogva vár ez a világ. Ne engedjétek azt, hogy olcsó ígéretekkel becsapjanak Titeket, ne engedjétek magatokat a Heti Hetes és a tömegmédia többi szörnyszülöttje színvonalára süllyedni, tömegemberré válni. Nem baj, ha szembesültök azzal az elképesztő értékválsággal, amely népünket jellemzi, mert legalább tudatosul bennetek, mennyire szükség van Rátok, még ha bizonytalannak, keresőnek, talajvesztettnek érzitek is olykor magatokat. Talán néha szigorúnak, vagy meg nem értőnek tartotok minket, pedig csak azoktól a csalódásoktól szeretnénk megőrizni Titeket, amelyek korosztályotok annyi tagját jellemzik. Higgyétek el, mi büszkék vagyunk Rátok, s hiszem, hogy felnőve Ti is mind gyakrabban lesztek büszkék arra, hogy a Debreceni Kollégium diákjai lehettek. S természetesen, nemcsak a tanár lehet büszke a diákjára, hanem néha a diák is a tanárára. Mi idősebbek különösen tudjuk, mennyire meghatározó lehet egész életre szólóan egy-egy tanító vagy tanár példája, jelleme, tudása vagy éppen embersége. Ma még nehéz elképzelni, hogy azokat a tanáraitokat, akiket most talán kritizáltok, vagy akikre egy gyengébb jegy miatt haragszotok, valamikor becsülni és tisztelni fogjátok, s rájöttök arra, nemcsak a távoli múltban, hanem a titeket tanítók között is voltak és vannak kiváló tanáregyéniségek. Ez a kijelentés természetesen csak akkor hiteles igazán, ha azok állapítják meg, akik kívülről figyelik a Kollégiumban folyó oktatást, nevelést. Örömmel jelentem tehát be, hogy ebben a tanévben az iskola két kiváló tanára részesült magas pedagógus kitüntetésben. Bertalan Mária tanárnő a Magyarországi Református egyház Zsinata által adományozott MAKKAI SÁNDOR díjat kapta, Dr. Győri János tanár úr DEBRECEN VÁROS KIVÁLÓ PEDAGÓGUSA kitüntetésben részesült. Mindkettőjüknek gratulálok az iskola egész közössége, tanárok és diákok nevében, s további sikeres és eredményes szolgálatot kívánok nekik. Mindketten többször is hangsúlyozták, hogy ez a megtiszteltetés nem csak nekik, hanem az egész iskolának szól, így köszönöm most meg minden kollégámnak egész évi fáradozását, szolgálatát. Köszönöm a diákoknak is a jó eredményeket, szorgalmat és kitartást, s kívánok kellemes, pihentető nyári szünetet, örömteli szeptemberi viszontlátást.

Ezekkel a gondolatokkal a 2001/2002. tanévet, iskolánk 464. tanévét bezárom.

Most egy újabb pedagógus kitüntetés átadására, illetve egy fontos bejelentésre kerül sor. Kérem Dr. Fekete Károly Rektor Urat, a Kollégium Igazgatótanácsának Elnökét, hogy nyújtsa át Berkesi Sándor tanár úrnak a Kollégium Szenczi Molnár díját!