Az ember életében teljesen természetesen, előre meghatározott, olykor már megszokott időben és módon érkeznek el kiemelkedő események, amelyek életének jelentős, felejthetetlen állomásai, s amelyek emlékezetesek maradnak egész életében. Egy ilyen ünnepi alkalomnak a részesei vagyunk most – kedves ballagó diákok, immár volt negyedikesek, volt tizenkettedikesek. Ez a várva várt nagy esemény, annak az ideje, amikor az ilyenkor szokásos módon búcsút vesztek iskolátoktól, egymástól, tanáraitoktól, itt maradó volt diáktársaitoktól, mindazoktól, akikkel együtt voltatok, együtt éltetek, tanultatok, együtt imádkoztatok és dolgoztatok az itt eltöltött négy év alatt. Veletek együtt vagyunk most itt mi is, ahogy 4 évvel ezelőtt is, kollégiumi tanulmányaitok kezdetekor. Akkor a kezdet, a nagy várakozás, most pedig annak a méltó befejezése érkezett el, amit akkor elkezdtetek. A búcsúzás megható érzésekkel teli pillanatai ezek. Felemelő, ünnepélyes alkalom tanúi és részeseiként vagyunk jelen – szüleitek, rokonaitok, tanáraitok, ismerősök – mind azok akiket meghívtatok erre az alkalomra és el tudtak jönni, akik valamilyen módon hozzátok tartoznak, s akik számára fontos az, hogy a Ti életetek kiegyensúlyozott, boldog legyen.

Ballagás – az előbbiek mellet búcsúzás ez egyben eddigi életetektől, bizonyos értelemben önmagatoktól is. Visszatekintés korábbi életutatokra, számadás, leltár az elmúltakról és előretekintés jövendőtök, céljaitok felé. Búcsú a Kollégiumtól, ahol életetek meghatározó idejét tölthettétek. Itt formálódott egyéniségetek a sokat látott és sok mindent megért falak között. A végbement változás jelentős: itt váltatok gyerekből felnőtté. Számtalan egyéni és közösen megélt élmény, az izgalommal szervezett és várt osztálykirándulások és gyülekezeti kiszállások, a különböző iskolai rendezvények, a mindennapok feladatai, nehézségei, a kötelező szilenciumok, a reggeli áhitatok, a szombat esti préceszek, vasárnapi és más ünnepi istentiszteletek, a várva várt hazautazások, gyakran megélt öröm és bánat, számos siker és kudarc, időnként gondok és nehézségek a tanulásban és az élet más területein, az osztály- és iskolatársakhoz, tanáraitokhoz fűződő viszony, igaz, egész életre szóló barátság és számos kibontakozó bizalmas, meghitt vagy remélt kapcsolat – mind-mind itteni életetek természetes velejárói, aktívan átélt, elválaszthatatlan részei voltak, szorosan idekötöttek benneteket. Az első évnyitó istentisztelet itt a Nagytemplomban, majd évzárók és évnyitók váltakozása, a benneteket megelőző évfolyamok ballagásainak sora, közben a Kollégiumi Polgárrá fogadásotok ünnepe, s néhány hónappal ezelőtt a szépen és jól sikerült szalagavatótok jelzi, jelöli ki azt az utat, amelynek most Ti is a végére értetek. Lezárult életetekben ez a nagy fejezet. Itt és most elbúcsúztok a többé vissza nem térő, – és ha most még nem is feltétlen így gondoljátok - emlékeitekben az idő múlásával egyre szebbé váló, összességében mégiscsak gondtalan és boldog diákévektől.

Mit adtak, mit jelentettek és jelentenek számotokra ezek az évek? Mit kaptatok a négy év során? Hogyan értékeltétek az eddigieket, miképpen látjátok most, s majd az idő távlatából? Milyen emberekké váltatok? Felnőttetek-e a nagy feladatra? Felkészültetek-e kellőképpen az egyre önállóbbá váló életetekben elkövetkezendő, várható nehézségekre és a nem várt eseményekre? Meg tudtok-e majd felelni a kihívásoknak? Kaptatok-e elég hitet, megerősítést, szeretetet ahhoz, hogy mindenkor meg tudjatok állni? Tudjatok helyesen és bölcsen dönteni, amikor az szükséges? Szereztetek-e elegendő tudást, ismeretet, hogy el tudjatok igazodni az útvesztőkben, hogy a bizonytalan, viszontagságos körülmények között is tájékozódni tudjatok a világban, hogy egyáltalán tovább tudjatok indulni a számotokra elkészített úton? Új feladatok, új kapcsolatok várnak rátok, új megpróbáltatásokkal kell majd szembe néznetek. Másokkal, mint eddig. Mi az, ami mégis állandó, értékálló, amire építeni lehet? Mit és milyen értékeket visztek innen magatokkal az előttetek álló hosszú útra jelképesen és valóságosan? További hasonló aggódó kérdések és kétkedő gondolatok sorával lehetne még folytatni múltra és jövőre vonatkoztatva egyaránt. A múlt reális összegzésében és az eljövendőre való bizakodó készülés során nagyon fontos, hogy különbséget tudjatok tenni az értékes és az értéktelen, az igaz és a hamis, a jó és a rossz között, hogy mindenkor hűséggel, tisztességgel állhassatok meg Isten és az emberek előtt. Hogy ennek meg tudjatok, meg tudjunk felelni, hitünk segítségével, fel nem érhető erejével messze túl kell látnunk és jutnunk földi képességeink és kötöttségeink, a jelenvaló, a látható világ korlátain. Ne feledjétek, hogy gyarló és múlandó földi életünk igazi értékei, kincsei nem igazán evilági, anyagi természetű dolgok. Mégis mennyire kötődünk hozzájuk, pedig mind hiábavalóak, az idő múlásával elhalványodnak, elenyésznek, eltűnnek, semmivé lesznek. A földi javak, a gazdagság, a mértéktelen hajsza csak megkötözi, rabjává teszi az embert. Ami ma még értékes, fontos, az holnapra könnyen semmivé lehet. Ami van, az mind elmúlik, újak, mások jönnek helyette. Folyton változik körülöttünk és velünk együtt a világ. Gyakran egymással ellentétes értékek cserélnek helyet, a régiek át és újra – vagy éppen szándékosan félre – értékelődnek. Eddig ismeretlen fogalmak jelennek meg, emelkednek a magasba, míg mások a feledés homályába merülnek. Földi eszmék és hatalmak, csábító szellemi áramlatok és irányzatok törnek elő helyet követelve maguknak, majd hatalmas, fényesen ívelő pályát befutva egyszer csak összeomlanak, a mélybe, a semmibe zuhannak. Emberi dimenziókban gondolkodva nehéz – sőt lehetetlen - ilyen körülmények között eligazodni, megtalálni a helyes utat és megmaradni tisztességesnek, embernek. Azonban Isten Igéjének időtlen dimenziójában keresve megtaláljuk az igazi útmutatást kételyeink, bizonytalanságaink során. Ahogy Jézus Krisztus mondja:

“Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim soha el nem múlnak.” (Mt 24,35)

A nagy földi alapkategóriák, az anyag, energia, és az általuk és bennük hordozott információ a működésük kereteit adó rendszereket összetartó természeti törvényekkel és az idővel együtt mind el fognak múlni. De az örök információ, az Isten Igéje, az örömhír, a Biblia üzenete megmarad örökké. Minden időben és időn kívül aktuális és érvényes. A számunkra létező legfontosabb és minden ember számára legnagyobb jelentőségű és teljes információforrás: az Út, az Igazság és az Élet forrása. És ez egyformán, feltétel nélkül adott, megadatott minden kor minden embere számára. Ez a soha el nem avuló, örök érték lehet és kell legyen életünk biztos alapja. Erre építsetek, az Igével éljetek. Keressétek tehát és ismerjétek meg Őt, értsétek meg üzenetét. “Kiálts hozzám és megfelelek és nagy dolgokat mondok néked, melyeket nem tudsz” (Jer 33,3) – amint Jeremiás könyvében olvashatjuk.

Ez az Isten akarata által való információs rendszer össze nem mérhető egyetlen földi technikai rendszerrel sem. Azonnali és zajmentes az információtovábbítás, ahogy Pál apostol mondja (Róm 10,13):

“Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgattam” (Ézs 65,24)

– olvashatjuk Ézsaiásnál.

Vigyázni kell azonban, mert az elérhető és a bennünket elérő, gyakran erőszakosan támadó, hatalmas mennyiségű információ áradatban lehet és van is bőven nemcsak rendkívül fontos, fontos, vagy hasznos ismeret, hír a számunkra, hanem egészen jelentéktelen, sőt gyakran káros is. Szolgálhatja a javunkat, de a vesztünket is okozhatja. Az alattomosan és egyre jobban terjedő szellemi környezetszennyezés veszélyei és pusztításai beláthatatlan méretűvé válhatnak, ha nem vesszük kellőképpen komolyan és nem küzdünk ellenük megfelelően. Nem mindegy, hogy mit fogadunk el és azt hogyan értékeljük. Nem mindegy hogy hogyan és mire használjuk a megszerzett tudást. Ismét rendkívül fontos a helyes felismerés, hogy ne tévedjünk el ebben a szellemi túlkínálatban. De nem elegendő a jó döntés képessége, követni is kell tudni azt. Ebben segít a Példabeszédekben tett tanács és ígéret:

Keressétek először Istennek országát és az Ő igazságát (Mt 6,33), kövessétek Őt, járjátok útját. Ne térjetek le erről az útról. Útravalóul pedig fogadjátok és tartsátok meg ősi Kollégiumunk máig is érvényes útmutatását, jelmondatát: Orando et Laborando, imádkozzatok és dolgozzatok.

Most elbúcsúztok, elhagyjátok az otthont, a szeretet adó Alma Mátert. Nem mondjátok többé úgy együtt a jól megszokott reggeli könyörgést és a tanítási órák utáni imádságot, ahogyan eddig. Ne feledjétek e jól ismert imádságokat. Kérjétek továbbra is naponta szívből könyörögve a Mindenség Urát - akiben soha nincs megváltozás, vagy ígérettől elhanyatlás -, hogy adjon nektek békességet és oltalmazzon benneteket. Tanuljátok akaratát és járjatok útaiban, mindenben és mindenért hálát adva dicsérjétek és magasztaljátok Őt. Nem éneklitek többé együtt lelkesen a jól ismert énekeket, hogy “Ki Istenének átad mindent, bizalmát csak belé veti, Azt csudaképpen őrzi itt lenn, ínség, baj közt is élteti”, vagy “Isten szívén megpihenve, forrjon szívünk egybe hát…”. Éljetek együtt ezekkel az igékkel, ígéretekkel később is.

Most elhagyjátok a Kollégiumot, de a Kollégium kapuja mindig nyitva áll előttetek, és nem csak az eljövendő osztály- és öregdiák találkozók alkalmával, hanem majd akkor is, amikor mi – tanáraitok - már nem lehetünk itt, együtt veletek. Ti akkor is, és mindig ide tartoztok, és ide bármikor hazajöhettek, bárhol is éljetek a világban, bárhová is sodorjon benneteket az élet számos vihara. Itt nőttetek fel, a Kollégium éltetett és táplált benneteket. Vigyétek magatokkal, őrizzétek és adjátok tovább azt az örökséget, amit itt kaptatok! Legyetek méltó példaképei az utánatok jövőknek! Hogy így legyen - az élet hosszú, göröngyös útját járva és haladva rajta - mindvégig tartsátok meg a tanítást és kövessétek Jézus Krisztus parancsát és ígéretét:

Csak vezess Uram végig és fogd kezem, míg boldogan a célhoz elérkezem … - énekeljük nemsokára újra, a Kollégium épületébe átvonulva. Így kísérjen, őrizzen és így legyen egész életeteken Isten örök hűsége, végtelen kegyelme és bő áldása, hogy betölthessétek küldetéseteket. Isten Veletek.

  

Debrecen, 2000. május 13-án

Peleskey Miklós Pál
a 12.c. osztály osztályfőnöke