Újra itt vagyunk. Négy éve még kutató szemmel kerestük azt az embert, aki majd az osztályfőnökünk lesz. Négy éve az iskola előtt állva úgy éreztük, mint Móricz Zsigmond, aki ezt írta:

Olyan gyorsan elszállt ez a négy év!… És most, egy új élet és egy új évezred hajnalán félig sírva, félig nevetve búcsúzunk egymástól. Isten hozzádot kell mondanunk a már jól ismert falaknak, embereknek. Ilyenkor mindenki számbaveszi, kitől is kell elbúcsúznia:

Bocsánatot kérünk minden akarva és akaratlanul elkövetett csíny és nehézség miatt, amit okoztunk; nem volt bennünk rossz szándék. Fiatalok vagyunk, lázadók, tettre készek. Ha most kilépünk az ajtón és utunkat siker koronázza, abban a törődésnek, a szeretetteljes tanításnak nagy része lesz. Köszönjük a bizalmat és a reményt, amit kaptunk. Bízunk benne, hogy méltóak leszünk a névre, mellyel az iskola ruházott fel. Megpróbáljuk mindenkor és mindenhol a legjobb tudásunkat adni. Reméljük, hogy az, amit itt tanultunk elég lesz egy boldog élet megteremtéséhez.

Köszönjük, hogy hagytok bennünket a saját utainkon járni. Nem tudjuk még, milyen nehéz elengedni olyan valakinek a kezét, akihez érzelmek ezer szála fűz. Köszönjük, hogy eddig mellettünk álltatok és köszönjük a könnyeket, melyeket talán most értünk hullattok. Igen, felnőttünk, de számotokra mindig azok a gyerekek maradunk, akiknek ti egyengettétek elő lépéseiket. Mindent megteszünk és meg fogunk tenni, hogy büszkék lehessetek ránk, mert higgyétek el, a gyermek csak azért lépdel az úton, hogy szülei arcán egy büszke, boldog mosolyt láthasson.

Tavaly még nekünk is teher volt a ballagás. Sok a teendő, mindenhol ott kell lennetek. Mégis kérünk, nézzetek ránk, ha csak egy percre is. Az ember sokszor csak azért harcol, hogy megmaradjon mások emlékezetében. Ha ti emlékeztek ránk, már nem éltünk hiába. Kérünk emlékezzetek ránk!

Azt hiszem nincs más hátra, indulnunk kell. A változás nehéz, de szükséges. Tovább kell lépnünk, hogy haladni tudjunk, de nehéz a búcsúzás. A rossz emlékek mindig háttérbe szorulnak, s csak a kisszállások, a kirándulások felhőtlen kacagása cseng a fülünkben.

“Református Kollégium! Minden fájdalmunkat te okoztad! Elszakítottál a szüleinktől, megtanítottál örülni, megtanítottál hazudni. Megmutattad minden szépségedet és mi egyre jobban örültünk neked, miközben szüleinket elvesztettük. De te kárpótoltál, s mi boldogok voltunk. Most itt kell hagynunk Téged!”

“Becsület is van a világon. Ha valakivel dolgotok van, mondjatok neki igazat és akkor neki is igazat kell beszélnie, különben nem becsületes ember. Úgy védjétek a másik embert, ahogy tőle elvárjátok, hogy titeket védjen. És ha valakinek nincs becsülete, azt kerüljétek el, mert titeket is beszennyez. Ne felejtsétek el, vannak becsületes emberek és piszkos emberek. Van becsületes pénz és mocskos pénz. Igaz, hogy a becsületnek is vannak fokozatai, de az embernek csak egy értékrendje van.”