A Gimnázium alapítványai, tanulók segélyezése, támogatása

 A Gimnázium életében, működtetésében mind fontosabb szerepet töltenek be alapítványaink. Szerepük különösen megnőtt azzal, hogy személyi jövedelemadó kedvezmény illeti meg az adományozókat, illetve lehetősége van bárkinek arra, hogy jövedelemadója 1%-ának sorsáról maga döntsön. A szülők, öregdiákok és más támogatók segítőkészségét elsősorban három területen kívánjuk igénybe venni:

Az iskola technikai, szertári fejlesztésére szinte alig van költségvetési fedezet, ezért az utóbbi évek fejlesztéseit jórészt alapítványaink segítségével valósítottuk meg.

A szociálisan hátrányos helyzetben lévő diákok és családjaik támogatása alapítványaink segítségével történik.

A kiemelkedő tanulmányi és verseny eredményeket elért tanulókat ( és részben felkészítő tanáraikat) mind inkább alapítványi keretből szeretnénk finanszírozni.

 Az alábbi áttekintő táblázat a jelenleg működő alapítványaink legfontosabb adatait tartalmazza:

 Alapítvány neve

Alapítás éve

Célja

Vagyona (1998 nyarán)

( Kerekítve, FT)

Alapítvány a Refiért

1992

Az iskola épületének felújítása, technikai eszközeinek beszerzése, felszerelésének modernizálása.

10 millió

“ORANDO ET LABORANDO” Alapítvány

1990

szociálisan hátrányos helyzetű, jó tanulók támogatása

1 millió 900 ezer

“Volt tanítványok a diákokért” Alapítvány

1992

szegény sorsú vidéki tanulók teljes költségének átvállalása

2 millió

“Nagy Géza Matematikai Emlékverseny” Alapítvány

1995

“Nagy Géza iskolai matematika emlékverseny” évenkénti szervezése és győzteseinek jutalmazása

270 ezer

Bay Zoltán Alapítvány

1990

Természettudományos pályatételek kiírása és jutalmazása

190 ezer

“Szücs Mihályné Papp Juliannna”

1997

Kiemelkedő tanulmányi és verseny eredményt elért tanulók és tanáraik jutalmazása

1 millió 900 ezer

Felsőőry Attila Emlékalapítvány (USA)

1987

Kiemelkedő eredményű, szegény tanulók ösztöndíja, támogatása

134 ezer USD

 

A fentieken kívül még néhány fontos információ az egyes alapítványokról:

 Az “Alapítvány a Refiért” alapítványt diákjaink szülei közül nagyon sokan támogatják rendszeresen. Az előző évi személyi jövedelemadó 1%-ból 1997-ben 1198993 Ft-ot, 1998-ban 1848307 Ft-ot ajánlottak fel támogatóink. Az alapítvány felhasználható bevételeiből szertárfejlesztést végeztünk, számítástechnikai eszközöket vásároltunk, kicseréltük a tantermeink tábláit.

Számlaszám: 11738008-20184689

Adószám: 19128324-1-09

 Az “ORANDO ET LABORANDO” Alapítvány éves kamatait karácsonyi segélyként osztottuk ki, mindkét tanévben közel 300 ezer forintot.

 A “Volt tanítványok a diákokért” Alapítványt az 1951-ben érettségizett 4.b osztály tanulói hozták létre. Az Alapítvány elnöke és működtetője Kósa Lajos tanár úr. Az ösztöndíjak odaítélését alapos tájékozódás előzi meg, a kiválasztottakkal tanulmányi szerződést kötnek. Az elmúlt két tanévben az alábbi tanulók teljes térítési díját fedezte az alapítvány:

1996/97. tanév

1997/98. tanév

Csatlós Csilla

Dócs Attila

Varga Edina

Bereznai Sándor

Csatlós Csilla

Varga Edina

Bereznai Sándor

Horváth Georgina

Rózsa Dávid

Szabadi Magdolna

 

A “Nagy Géza Matematikai Emlékverseny” Alapítvány támogatásával évente megrendezzük az iskola matematika háziversenyét. A verseny győztesei között mintegy 30 ezer forint jutalmat osztottunk ki mindkét tanévben. Az évfolyamonkénti győztesek képviselik iskolánkat a Református Iskolák Országos Matematikaversenyén.

 A Bay Zoltán Alapítvány vagyona egy rendkívüli adománnyal gazdagodott. A világhírű fizikus, volt diákunk családja iskolánknak ajándékozta kárpótlási jegyét. Az ennek értékesítéséből származó közel 200 ezer forintért 20 db Bay Zoltán emlékérmet készíttettünk Győrfi Lajos szobrászművésszel. A következő tanévtől a természettudományokban legjobb eredményt elért diák kaphatja meg az érem egy példányát.

 Alapítványaink közül a legújabb a “Szűcs Mihályné Papp Julianna Alapítvány”, amelyet Dr. Szűcs Lajosné (Cseresznyés Ilona) hozott létre néhai férje édesanyjának emlékezetére 1,8 millió forint alaptőkével. Az alapítvány bejegyzése után mintegy fél évvel az alapítványtévő is elhunyt. Iskolánk közössége nevében hálásan köszönjük a család tagjainak az alapítvány létrehozását, s az adománytévő Dr. Szűcs Lajosné emlékét kegyelettel megőrizzük. Az alapítvány kamataiból az 1996/97. tanév végén 250 ezer forintot, az 1997/98. tanév végén 102 ezer forintot osztottunk szét a kiemelkedő eredményt elért tanulók jutalmazására.

 A Felsőőry Attila Emlékalapítvány az USA-ban bejegyzett alapítvány, melyet tragikusan korán elhunyt egykori kollégiumi diákunk Felsőőry Attila emlékére hozott létre családja. Az Alapítvány kamatait kapja meg rendszeresen a Kollégium, és a Gimnázium és a Hittudományi Egyetem között a mindenkori hallgatói létszám arányában kerül szétosztásra. A két tanévben összesen mintegy 1,7 millió forintot osztottunk ki jó tanuló diákjaink között az alapítványtól kapott pénzösszegből. Köszönetet mondunk az alapító családjának, valamint a hagyatékot rendkívüli lelkiismeretességgel kezelő Mrs. Marianne Bodnarnak fáradozásáért és támogatásáért.

 Bár szigorún véve nem alapítványi formában történik, de feltétlenül említést érdemel a Torontói Első Magyar Református Egyház által immár 10 éve folyamatosan biztosított támogatás. Évente küldött 1050 CAD adományukból az 1996/97. tanévben Pál István, Péntek Albert, Szövördi Éva, Szabó Balázs, az 1997/98. tanévben Pál István, Pásztor Judit, Kálmán Dávid, Nagy Gábor tanulók részesültek. Köszönettel tartozunk Veres István gondnokhelyettes úrnak, aki szívén viseli és szervezi ezt a támogatást.

Említést érdemel még az, hogy bejegyzés alatt van a Dóczi Alapítvány, amelynek célja az egykori Dóczi Gimnázium felszerelése és diákjainak támogatása. Az alapító Kovács Béla 2 millió forintos adományával felségének kívánt emléket állítani.

 Alapítványaink létrehozóinak, kezelőinek és az azokat támogató adományozóknak köszönettel és hálával tartozunk, életükre Isten áldását kérjük iskolánk egész közössége nevében.

Győri József
igazgató