1848. márciusának csillaga a magyar jövendő útját mutatja!

/ Ünnepi beszéd 2003. március 15-én a debreceni Nagytemplomban /

Főtiszteletű Püspök Úr! Polgármester Úr!

Kollégiumi Ifjúság!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kedves Ünneplő és Emlékező Nagytemplomi Gyülekezet!

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kezdete 155. évfordulójának ünnepi közösségében közös és lelkes együttgondolkodásra hívom kedves Mindannyiójukat. Arra, hogy kérdéseket tegyünk fel, s e kérdésekre együtt, nemzeti közösségben keressük a választ, a válaszokat.

1848. március 15-e faggat bennünket. Faggat elsősorban nemzeti létünkről, sorsunkról, a jövőről, a megmaradásról és annak titkáról. De faggat minket az ünnep mibenlétéről is! Olyan fundamentális kérdésekkel kell szembenéznünk, amelyek magyar nemzeti közösségünk sorskérdéseit érintik és amelyekre nekünk - a magyarság ügyében, megmaradásában elkötelezetteknek - kötelességünk választ találni. Lehetetlen kibúvókat keresni: hogy megosztottak vagyunk, hogy elveszítettük eszközeinket, hogy az érdektelenség és a népbutítás szellemének telekommunikációs árja lefegyverzi minden erőnket: minden szellemi-lelki-anyagi potenciálunkat. A kibúvók és az önfelmentések keresése helyett tegyük fel inkább úgy a kérdést, ahogyan ezt Áprily Lajos csendesen, de elementáris erővel tette: " Akarsz-e fényt?" Akarunk-e magyar életet? Akarunk-e jövendőt abban a bizonytalan masszában és szellemi-lelki káoszban, amely bennünket, magyar nemzeti közösséget körülvesz és tegyük hozzá: nemcsak körülvesz, hanem egy kis szójátékkal élve: körül-belülvesz. Amely minket belülről is széttépni akar, megosztani akar, az olcsó megoldások felé hajszol, hogy azután kezeinket leengedve, önmagunkat feladva és megtagadva Ady Endre fájdalmasan gyönyörű felkiáltásával a széteső élet, a hazug élet való világával szembesüljünk:

" Minden Egész eltörött,

Minden láng csak részekben lobban,...

Fut velem egy rossz szekér,

Utána mintha jaj-szó szállna,

Félig mély csönd és félig lárma,

Fut velem egy rossz szekér. "

Tisztelt Ünneplő Közönség!

Képesek vagyunk-e arra, hogy ma, amikor annyifelé tépettetünk, amikor szétesik és szétfolyni látszik a nemzeti ügy, akkor itt és most is hitet tegyünk küldetéstudatunkról, meggyőződésünkről: Istennek volt és van gondolata velünk, magyar nemzeti közösséggel itt a huzatos Kárpát-medencében? S ne csak hitvallástétel legyen az ünnepi alkalom, hanem új lelkesültség és új elköteleződés a magyar nemzeti önépítés, s persze a személyes önépítés és az európai utakon is történő, de magyar jövőépítés programjának vállalása is. A polgári Magyarország programjának továbbvitele, mely csak a szellem, lélek és szociális biztonság harmóniájában valósítható meg.

1848. március 15-e visszafordíthatatlanul utat nyitott a polgári társadalom, a modern nemzetállam létrejöttének, megteremtette a jogállamiságot és a törvény előtti egyenlőséget. Tehát létrehívta a polgári Magyarország, a modern értelembe vett alkotmányos jogállam alapjait és kereteit.Megkezdődhetett egy polgári átalakulási folyamat, amely a nemzet jövendőjét évszázadokra szólóan alapvetően meghatározza. S bár látjuk történelmünk 1848. március 15-ét követő zivataros évtizedeiből, az elveszített huszadik század eseményeiből, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharc szent eszméi, '48. alapelvei, a nemzeti-polgári értékrend különböző színű totális terror szellemének, a nemzeti és az internacionális szocializmus emberírtó gyalázatának ideig-óráig áldozatául eshetett, ám elpusztítani és a magyar lélekből kiírtani lehetetlen volt és lehetlen vállalkozás lesz ugyanez egy szupranacionalista és globális világszellem igézetében is. 1848. március 15-e üzenetének aktualitása, mint búvópatak újra és újra feltűnik és felszínre hozza a megtalált igazságot és nemzeti sorskérdéseink iránti érzékenységünk mindenkori felelősségét. Hozzá időről-időre, mint forráshoz térhetünk meg, ezért a mindenkori politikusoknak és írástudóknak, a nemzet polgárainak kötelessége, hogy ezt a nemzeti forrást tisztán tartsa, hogy a nemzeti emlékezést éltesse és ébressze!

Tisztelt Egybegyültek!

Néhány évtizeddel ezelőtt egy kollégiumi diák, éppen a Kollégium fennállásának 438-ik esztendejében tanári biztatásra helytörténeti dolgozatot készített a következő címmel: A Kollégium, Debrecen és a szabadságharc. E diák már nem remegő lábú tanulóként, de mégis kissé elfogultan áll most Önök előtt. S bár az akkor általa korszakosnak ítélt, nagy ívű dolgozatában kereste a világmegváltó gondolatokat,ám nem találván azokat mégsem tagadja meg a talán még valahol őrzött tanulmányt. De a lényeg valahol abban érhető tetten, hogy a Kádár-rendszer szellemi kietlenségének és a nemzeti értékeinket totálisan elsivatagosító időszakának kellős közepén, a 70-es években a Debreceni Református Gimnázium végvára volt a nemzeti és polgári gondolatnak, s ebből fakadóan a magunkfajta debreceni deákokba egy életre szólóan eggyé vált a Kollégium, Debrecen és a szabadságharc.

Ma itt a debreceni Nagytemplomban, de hitem szerint az országban és a hazában, mai határokon belül és túl ezzel a lélekkel kell emlékeznünk 1848. március 15-ére, az első felelős magyar kormányra, az áprilisi törvényekre, a szabadság és nemzeti szuverenitás megteremtésére, a nevesekre és névtelenek sokaságára, akiknek - mikor kellett, mikor szükség volt rá - helyén volt az eszük és helyén volt a szívük. Úgy kell emlékeznünk, mint akiknek szívében és eszében egy életre szólóan eggyé vált a Kollégium, Debrecen és a szabadságharc. Mert az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékezete a magyar nemzet szabadságának őrlángja! Sokszor szerették volna ezt az emlékezetet megszüntetni, de éppen ez emlékezet lelke volt az a magyar emberben, ami értelmet adott neki / Jób 32,8./ a legkilátástalanabb és emberileg legreménytelenebb időkben is. Sokféleképpen akarták kiírtani az emlékezés erejét, de valóságos módon soha, senki emberfiának ez nem sikerült, mert nem sikerülhetett. A nemzet szabadságának őrlángját megpróbálták és megpróbálják ultraliberális levegővétellel is elfújni, de az emlékezés lángja csöppnyi parazsából mindig újjáéled, hogy tartsa bennünk, gyermekeinkben és unokáinkban a lelket.

A nemzet szabadságának őrlángja '48. emlékezete. Ám ahhoz, hogy ez az őrláng minden időben világítson a nemzetnek, hogy utat mutasson a nemzet fiainak, szükség van levegőre! Olyan dús oxigénra, olyan "táplálásra", mely nem engedi kialudni, amely arra vigyáz szüntelen, nehogy kihunyjon a láng, az emlékezet, tehát az élet lángja. Terepre van szüksége, ahol az emlékezet "jól" érzi magát. Ahol magára talál az emlékezet és mindig éltető erőket vehet.

Tisztelt Ünneplők!

Debrecen városa a szabadságharc óta mindig a nemzet szabadságának őrvárosa volt! Az a terep volt, amelyen mindig megtermett az emlékezet virága. Itt még az elnyomás évtizedeiben is a szabadságharc emlékezete "jól" érezte magát. Debrecen, az őrváros soha nem engedte kialudni az őrlángot, az emlékezés fáklyáját. s ez a felemelő tény ma is kötelez. Ahogyan az elmúlt évek újrainduló szellemi pezsgése, a város óriási fejlődése jelévé vált annak, hogy az őrváros ismét a keleti részek fővárosa, ez a jel a jövőre vonatkozó küldetés tartalmát is megfogalmazza. A polgári Magyarország építésének őrvárosi felelősségével fogja e bástya a nemzet lelkiismeretét és emlékezetét a tiszta forrásból éltetni.

S ha Debrecen a nemzet emlékezetébe örökérvényű módon szabadságunk őrvárosaként vonult be, akkor nyugodtan és büszkén fogalmazhatunk úgy, hogy a Református Kollégium pedig szabadságunk őrszemeként vigyázó lélekkel ápolta a nemzeti-polgári gondolatot. Tartotta a lelket a városban, a nemzetben, a felnövekvő generációkban. Bennünk mindannyiónkban! Tisztán tartotta a forrást, hogy ma is képesek legyünk az emlékezetre és hogy ez emlékezésből jövőnk legyen. Meghallotta küldetésének lényegét: " Őrzők, vigyázzatok a strázsán! " Olyan emberfőket nevelt a Kollégium, akikről szól Könyves Tóth Mihálynak, a '48/49-es forradalom és szabadságharc lánglelkű prédikátora 1848. március 26-án elmondott igehírdetésének néhány sora: " ... minden kornak megvannak saját lángeszű 's nagy lelkű fijai, kik az igazság szent birodalmához útat törnek a nemzet előtt, és a népet visszahelyezik eredeti elévülhetetlen 's örök jogai birtokába. "

Ha ma és holnap akarunk fényt, akkor engedjük, hogy a magyar ünnep újralelkesítsen, újra elkötelezzen bennünket a '48-as eszmények és értékek mellett. Hogy képessé tegyen minket a nemzet szabadsága őrlángjának megvédelmezésére, hogy őrzőkként vigyázzunk a strázsán a szabadság őrvárosában.

Tisztelt Ünneplő Közönség!

1848/49. a nemzet szuverenitásának lélekből felszakadó, régi, hatalmas vágyának beteljesítője és katarktikus élménye volt. Így amikor önállóságunkról, függetlenségünkről beszélünk, akkor a forradalom és szabadságharc soha meg nem kerülhető tény és nemzeti tapasztalat. Minden időben, történelmi kataklizmák közepette mindig előttünk állt, követendő példaként szemünk előtt lebegett a Tizenkét pont egyik leglényegesebb hangsúlya: a nemzeti függetlenség kivívásának célkitűzése. Előttünk van a Habsburg-ház trónfosztásának eseménye, visszhangzanak bennünk a Függetlenségi Nyilatkozat sorai. A '48-as függetlenségi eszme, a nemzeti szuverenitás ideája viszonyítási alappá vált. Ennek tisztasága, érdeknélkülisége, a nemzet egészének képviselete ma is aktuálissá és hitelessé teszik. Ezért most, az Európai Unióhoz való csatlakozásunk megrázkódtatásai és rendkívüli kihívásai közepette is figyeljünk a '48-as csillag fényére. Nem csatlakozhatunk az Európai Unió intézményrendszeréhez úgy, hogy közben feladjuk önmagunkat. Nem engedhetünk '48-ból. Mi csak úgy maradhatunk meg magyarként, magyar reformátusságként, európai magyarságként, ha nem engedünk a nemzeti szuverenitásunkból, nemzeti függetlenségünkből egy jottányit sem. Az Európai Unió nem az államok uniója, hanem a nemzetek, a polgárok, a kisebbségek egyenrangú uniója. Ha van értelme az európai uniós csatlakozásunknak, akkor talán annak éppen ez a küldetés a lényege: a ma még rendkívül bizonytalannak látott európai uniós jövő hatékony, magyar nemzeti érdekek szerinti alakítása és befolyásolása. Annak deklarálása, hogy szuverenitásunk megőrzésével és hatékony nemzetpolitikával a csatlakozás lehetőséget teremt a magyar nemzet trianoni sebeinek gyógyítására és határok feletti megtapasztalható újraegyesítéséhez. Ám ennek híján hiába a bugyuta uniós reklámhadjárat, az üres frázisok puffogtatása. Ez ellen protestálunk és kérjük, követeljük, hogy az elkövetkező idöszakban 1848. március 15-ének szellemében, a nemzeti szuverenitás és függetlenség szellemében, nemzeti érdekeink hatékony képviseletével, a határainkon túl élő magyar testvéreink életének, sorsának felvállalásával legyen lehetséges a csatlakozás végbemenetele. Mi igent mondunk az unióra, ám nem holmi szélkakas forgolódás felelőtlenségével, nem is a mindig változó politikai divatok és érdekek külső sugalmazásának való megfeleléssel, hanem a Kárpát-medencei magyarság jövőjéért, megmaradásáért és sorsáért érzett felelősséggel. Azzal a magyar küldetéssel lehetünk jelen ebben a történelmi folyamatban - mint ahogyan 1848 Európájának is egészen részei lehettünk -, hogy függetlenségünk megőrzése mellett magunk legyünk tevékeny alakítói Európa jövőjének. Egy olyan európai jövőkép alakításának, amelyben Európa nem csak egy gazdasági projektum, hanem lelki és szellemi értékközösség, a keresztyén értékek közössége is, s amely a polgárok, nemzetek, nemzeti kisebbségek és régiók egyenrangú, gazdag szövetsége lesz. Ahol nem kettős mércével mérnek, hanem mindenkire nézve nemcsak a kötelességek, hanem a jogok és lehetőségek egyformán adatnak meg!

Tisztelt Emlékezők!

1848. márciusa ünnepi deklarációjának, a Tizenkét pontnak másik rendkívül fontos hangsúlya az a követelés volt, amely a polgári és vallási tekintetben való törvény előtti egyenlőséget állítja középpontba. Kardinálisan a polgári társadalom conditio sine qua non-ja ez az alkotmányossá lett alapelv. A jobbágyfelszabadítás, a választójog kiterjesztése, az úriszék eltörlése mind-mind a törvény előtti egyenlőség elvét fogalmazták meg és már a gyakorlatba átültetve voltak hívatottak a polgári Magyarország kiépítésére. A XX. törvénycikk kimondta a bevett vallásfelekezetek teljes egyenlőségét és kölcsönösségét. Az áprilisi törvényeknek ezek az intézkedései megteremtették a Tizenkét pontban megfogalmazott célok jogi feltételeit, amelyek azóta is megkerülhetetlenek minden kor és minden kormány számára. A törvény előtti egyenlőség viszonyítási alapot jelent ma is. Szólnunk kell erről, mégha talán ünneprontásnak tűnhet. Szólnunk kell, mert ha nem tesszük, akkor éppen azok emlékét gyalázzuk meg, akik 1848/49-ben, majd az azt követő évtizedekben éppen ezért harcoltak, s ha kellett szenvedtek és haltak meg.

Ezért kell felemelnünk a hangunkat, amikor tüntetőket vernek és pisztollyal fenyegetnek, amikor a szólás- és gyülekezési jog fondorlatos sárbatiprásáról hallunk, amikor a sajtó egyes munkatársait zaklatják, amikor alkotmányos jogainkról, személyi adataink védelméről van szó. Ezért nem szabad hallgatnunk akkor, amikor az egyházi intézményfenntartókat negatív módon különböztetik meg több törvényt, az alkotmányos elveket, a törvény előtti egyenlőség alapelvét megsértve.

Kedves Ünneplő Gyülekezet!

Mi polgári Magyarországot szeretnénk építeni, hasonlóan az elmúlt évekhez. De az ehhez vezető út forrásai nem a jogtipró, polgári, vallási és nemzeti szabadságunkat eltörlő Kádár-rendszerben keresendők és kereshetők, hanem 1848. márciusának eszméiben és értékeiben. A polgári Magyarország ideája nem örökös, permanens reformkísérletekből és reformretorikából áll, hanem természetes, organikus építkezésből. Egyszerű, de világos és értékalapú jövőképből! A téglára téglát építés munkájából és politikájából. Amikor a szellem és a gazdaság, a lélek és anyagi javak együttes építéséből növekedik nemzet és társadalom jövendője.

Olyan polgári Magyarországot kell teremtenünk, amelyet nem istenítünk, ám amely Isten segítségével képes lesz felemelt fővel, egyenes derékkal az Európai Unió intézményrendszeréhez csatlakozni. Ez a Magyarország, ez a " haza a magasban " azonban csak a '48-as eszmék alapján álló nemzeti szuverenitás elvének és a nemzeti érdekek következetes érvényesítésével, illetve a polgári jogok, az emberi méltóság, a közjó és az erkölcs mélységes tiszteletével és megélésével jöhet létre.

Kívánom, hogy ezért legyünk képesek harcolni, éljen bennünk a nemzet szabadságának őrlángja, s kívánom, hogy Debrecen városa maradjon a nemzeti emlékezet őrvárosa, s a Kollégium továbbra is az idők végezetéig legyen a strázsán vigyázó őrző.

Maradjon menedékünk Isten emlékezésünkben, ünneplésünkben és a magyar jövendőnk építésében, ahogyan Áprily Lajos ezt megrendítően adja elénk:

" S mikor völgyünkre tört az áradat

s már hegy se volt, mely mentő csúccsal intsen,

egyetlen kőszikla megmaradt,

egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten. "

Köszönöm türelmes figyelmüket!

Szászfalvi László országgyűlési képviselő,

az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi Bizottságának elnöke

Volt Alma Materemnek ajánlom Kós Károly gondolataival:

" Vagyont, gazdagságot nem örököltem és csinálni nem tudtam, hogy adhassak. Én csak hálámat, szeretetemet, örökké, holtomig való hűséges emlékezetemet adhatom. És munkámból azt, amit tudok.... És ne vegyék ezt alamizsnának, de emlélkezetül arra, hogy amikor dolgozom, próbálgatok, kínlódok a nagy, nehéz élettel, soha meg nem feledkezem arról, hogy a fundámentum, amire lelkem kicsiny hajlékát építgettem, az öreg kollégiumból való. " / Kós Károly:Levél egykori iskolájának /