![]() |
DEBRECENI
REFORMÁTUS KOLLÉGIUM ORANDO ET LABORANDO |
|
|
|
|
|
|
|
|
A Kollégium épülete, előtérben Bocskai István szobra |
1538 óta áll a mostani helyén a Református Kollégium. Ez idő alatt arany betűkkel írta be nevét a magyar és az egyetemes művelődés történetébe. Falai között kezdettől fogva a legmagasabb foktól a legalacsonyabbig folyt az oktató és a nevelő munka. Diákjai a köznép fiaiból - a parasztok, kézművesek, polgárok, kisnemesek soraiból kerültek ki, akik tanulmányaik végeztével, vagy sokszor évekig tartó külföldi tanulmányútjuk után a nép közé visszatérve, a falvakban és mezővárosokban kamatoztatták szellemi kincseiket. Munkájuk nyomán falusi iskolák százai létesültek. Magyar nyomdák keltek életre, templomokkal népesült be a magyar alföld, és magyar nyelven szólalt meg Isten Igéje. A Kollégium könyvtárába szüntelenül gyűjtögették a mindenkori haladó tudomány legértékesebb alkotásait, s ezzel a művelt világ legjelentősebb tudományos gyűjteményei sorába emelték, de tankönyvekkel, tanszerekkel, térképekkel látták el a falusi iskolákat is. Ezek bizonyságait a Kollégium múzeumai őrzik. A Kollégiumot minden időben a magyar nép páratlan áldozatkészsége tartotta fenn. Ezért szolgálhatta az egyetemes emberi művelődést és haladást. A Kollégium falai között - a Kollégium imatermében, az Oratóriumban - tartotta a magyar országgyűlés képviselőháza üléseit 1849. január 9-étől 1849. május 31-éig. Amikor másodszor is az ország fővárosa lett Debrecen, itt - szintén az Oratórium falai közt - alakult meg 1944. december 21-én az ideiglenes nemzetgyűlés, s ekkor és itt fektették le az új, demokratikus Magyarország alapjait. |
|
A Kollégium belső udvara és északi épületszárnya |
A Kollégium
évszázados
küldetése ma is
érvényes.
Intézményeiben
most is a
legalacsonyabb
foktól - az
óvodától - a
legmagasabb
szintig - az
egyetemiig
folyik az
oktató, nevelő
munka. Az élő és
rendszeres
külkapcsolatok
mellett
felelősséggel
hordozzuk a
határon túli
magyarság
sorsát. A
kölcsönös
látogatások,
diák- és
tanárcsere
programok,
anyagi és lelki
támogatás
erősíti
összetartozásunkat. A Kollégiumot az Igazgatótanács irányítja, melynek elnöke a Hittudományi Egyetem mindenkori rektora. A mindennapi munkát a Kollégiumi Titkárság szervezi, fogja össze. A gazdasági ügyeket a Tiszántúli Egyházkerület és Debreceni Református Kollégium Gazdasági Hivatala intézi. |
Intézményünk országos és nemzetközi kapcsolatát az
NIIF
program biztosítja.
![]()