Szalagavató ünnepi beszéd 1996.

Tisztelt ünneplõ közönség, kedves szülõk, tanártársaim, kedves negyedikesek!

Keressük meg emlékeink között az 1993. év õszét: a Nagytemplomban 151 gyerek várta, hogy besorolják egy osztályba, megtalálja helyét egy új közösségben, abban, amelyikben most itt áll. Rengeteg kérdés, idegenszerûség, megismerhetetlennek tûnõ, óriási Kollégium... A régi kép mára megváltozott: kiderült, hogy a Kollégium átlátható, most már otthonosan mozogtok benne, osztálytársaitok és tanáraitok, - személyiségetek formálói - ismerõs arcok. Kérdés azonban így is maradt: szimbolikus felnõtté avatásotok alkalmával - ha most önmagatokban, külön-külön is válaszoltok régi éneteknek-, vajon elégedettek lehettek, lehetünk-e? Majdani ballagási tarisznyátokban lesz-e elég útravaló az elmegyek, elmegyek hosszú útjára?
A külsõ változás szembetûnõ: a gyerekekbõl felnõttekké váltatok, a kiskorúságból hetente és osztályonként folyamatosan léptek át a nagykorúságba. Ez a folyamat törvényszerû, mindenképpen bekövetkezik, megállíthatatlan.... Vessünk egy pillantást a belsõ változásra: a lelki, mentális fejlõdés nem a természet objektív törvényei alapján következik be, hanem rengeteg, más természetû folyamat eredménye. Lelkileg felkészültetek-e az életre, a felnõtté válás során, után felnõttetek-e a nagy feladatra, az élet számtalan kihívásának meg tudtok-e felelni ? A lelki felkészültség, a biztos - belsõ- kapaszkodókra óriási szükségetek lesz, hiszen a világ sem maradt változatlan a Ti testi-lelki gyarapodásotok alatt. Gyermeki szívvel, ingatag lelkivilággal nehezen tudnátok boldogulni egy olyan világban, amely változékonyságával, lendületével, iszonyú energiáival elsodorja a gyengéket, a kapaszkodókat elvesztett, vagy soha meg nem fogó embereket:

"Az Úr, az Idõ áll örökké,
De elmúlnak a renyhe népek."

Szavak vesztették el aranytartalékaikat, más, új szavak eddig soha nem látott jelentõségteljességgel követelnek helyet tudatunkban, politikai rendszerek cserélgetik egymást, egymástól homlokegyenest különbözõ fogalmak intézményesülnek, kitágul, - és egyben felkínálkozása miatt- szûkösnek bizonyul a világ...
A természeti törvények, lelki folyamatok, a felgyorsult világ forgatagában - milyen szerepet játszik, játszhat az a kis szalag, amit néhány perc múlva már magatokon viseltek? Felvértezhet-e egy apró szövetdarab ilyen folyamatok ellen ? Ezek a kérdések tanáraitokban is felmerülnek. Mi volt a legtöbb célunk az együtt töltött években? Azt szerettük volna elérni, hogy mindenkor hûn álljatok meg Isten és ember elõtt. Isten elõtt, akiknek áldását, segítségét minden reggel együtt kértük. Az emberek, a világ elõtt, hogy kellõ tudással, ismeretanyaggal rendelkezzetek, hogy elboldoguljatok a sok gonddal, problémával teli világban ...
Imádkoztatok és dolgoztatok, imádkozzatok és dolgozzatok mondja iskolátok azzal a kis szalaggal, amellyel Kollégiumunk hitvallását szimbolizálja. A feltüntetett két évszámmal, 1993-1997, kivettétek a részeteket abból a folyamatból, amely sokszor értelmetlennek, célszerûtlennek látszik, pedig értelmes és célszerû, csak nehéz, sokszor emberi ésszel felfoghatatlanul nehéz. A szalag jelentése tehát messze túlmutat önmagán: jel, jelzés, irányt mutató, útbaigazító életetek további szakaszára ...
Az iskolánkba jelentkezésetekkel vállaltátok az iskolát, azzal, hogy idáig eljutottatok, most az iskola vállal benneteket, mind a 124-õtöket. Nevek nélkül, de személyesen vállal benneteket azzal, hogy kitûzi, rátok ruházza jelzését, amit az így szorossá vált kapcsolat miatt - az elsõ lépést Ti tettétek meg - viseljetek büszkén. A büszke viselettel így magatokra is büszkék lehettek, hiszen elértétek azt, amit annak idején elterveztetek: Imádkozzatok és dolgozzatok, ez a legtöbb, amit érhetek tõletek, az ember ennél többre nem képes, ugyanakkor ez a legkevesebb, hiszen ha bármelyik mozzanat kimarad, nem lehet teljes az életetek. Nem, mert életcéljaitokban elbizonytalanodóvá, önigazolóvá válhattok. Az Istenhez fordulás nem önfeladást, enerváltságot jelent, hanem az élet teremtett, célszerû és így tudatos vállalását, elfogadását:

„Bûn az életet nem szeretni,
Csak örülni szabad, örülni,
Ellankadni soha: mindent lebírni,
Sírni nem szabad, sohse sírni."

Az ima mellé a munkát rendelni iskolánk:

„ A lélek is csak úgy emelkedik
A józanság tisztább világához
Ha a tudományok és ismeretek
Tárából gazdag zsákmányt gyûjt magának"

A tudományok és ismeretek gyûjtését ne fejezzétek be. Szorgalmatokra késõbb is szükségetek lesz saját megélhetésetek, egzisztenciátok miatt. Többrõl van azonban szó: szüleitek, akik eddig lehetõvé tették számotokra a tanulást - óriási áldozatot vállalva ezzel - lehet, hogy egyszer a Ti segítségetekre szorulnak ...
Hinnetek kell, hogy a világ veletek is ékes, csak meg kell találnotok azt a helyet, ahol otthon lehettek, azt a munkát, ami leginkább megfelel érdeklõdéseteknek:
„Az ember hivatása, hogy megismerje
az igazságot, szeresse a szépet,
kívánja a jót és cselekedje a legjobbakat."

S ha mindezt szeretettel, másokat is boldoggá tenni akaró érzéssel tudjátok megtenni, boldogok lehettek.

„Ha szeretet nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengõ érc vagy a pengõ cimbalom. „

Mától beléptek a szalagot viselõ debreceni diákok népes táborába, akikrõl mindenki messzirõl látja, hogy érettek a megmérettetésre, akiket irigyelnek a kicsik, az utánatok következõk. S a felnõtté válás e perceiben gondolatban és utána szóban köszönjétek meg szüleiteknek azt a szeretõ gondoskodást, azt a sok-sok munkát, amely nélkül nem állhatnátok ma itt. A legnagyobb és legszebb köszönet az lesz, és az iskolának is akkor feleltek meg, lesztek hálásak, ha látjuk boldogulásotokat, álmaitok, vágyaitok valóra váltását:

"Gondolj merészet és nagyot
És tedd rá éltedet.
Nincs veszve bármi sors alatt
Ki el nem csüggedett."

A Tiszántúli Egyházkerület, a Kollégium vezetõsége a Gimnázium igazgatósága, a tantestület és a 4. évfolyam osztályfõnökei nevében életetekre kérem Isten áldását, a megvalósításhoz kívánok jó egészséget, az érettségihez sok erõt, kitartást.

Debrecen, 1996. november 23.

Irinyi Tamás
4. a. osztályfõnöke
Vissza!