Tisztelettel és szeretettel köszöntöm tanévzáró istentiszteletünk és ünnepségünk résztvevõit, kedves vendégeinket.
Hálásan köszönjük Fõtiszteletû dr. Bölcskei Gusztáv Püspök Úr jelenlétét és szolgálatát.

Külön köszöntöm vendégeink közül
Dr. Kocsis Elemér nyugalmazott Püspök Urat és Feleségét,
Derencsényi István Esperes Urat,
Ifjú Dr. Fekete Károly Rektor Urat,
Kiss László Iskolaügyi Fõtanácsos Urat

Az Egyházkerület és a Kollégium intézményeinek és tagozatainak vezetõit és munkatársaikat, Esperes és Lelkipásztor Urakat.

Ünneplõ gyülekezet!

Évzáró ünnepélyünk idõpontja szinte napra pontosan újkori történelmünk egyik fájdalmas eseményének 50. évfordulójára esik, s nem kerülhetjük meg hogy itt és most ne emlékezzünk, s ne keressük az események ma is érvényes üzenetét, tanulságát.

1948. június 16-án tárgyalta meg és fogadta el a magyar országgyûlés az egyházi iskolák államosításáról szóló törvényt, az 1948. évi 33. Törvénycikket. Ez a lépés volt a betetõzése annak az ideológiai küzdelemnek, amelyet a magyar nép szellemi, lelki erejének megtöréséért, a kulturális és világnézeti egyeduralom megszerzéséért indított a Kommunista Párt. A politikai hatalomra törõ “ateista világmegváltók” nagyon jól tudták, hogy az iskolát, az oktatást, az ifjúsággal való foglalkozás monopóliumát kell legelõször megszerezniük ahhoz, hogy a nemzet gerincét megtörhessék.

A félelem légköre és a biztos végeredmény ellenére tanulságos volt a parlamenti vita, amelynek során Barankovics István a Demokrata Néppárt vezetõje a következõket mondta:

“… a nevelést mindig valamilyen közösség végzi el. Az ember beleszületik a családba, és ez az elsõ nevelõ közösség. Beleszületik a társadalomba is, és ez a második nevelõ közösség. De a keresztyén ember a családon és társadalmon kívül még egy harmadik társaságba is beleszületik, és ez a harmadik társaság az egyház… mind a három közösségnek, a családnak, a társadalomnak és az egyháznak közös joga és kötelessége a nevelés”.

Az iskola alapítási és fenntartási jogról ugyanõ a következõ, ma is vállalható és ma is aktuális véleményt fogalmazta meg:

“ … az a helyes megoldás, ha az állam a szülõknek minden joghátrány nélkül kifejezhetõ szabad véleménynyilvánítása alapján minden egyház és minden világnézet számára biztosítja az oktatás és nevelés szabadságát, és megadja az iskolaállítási jogot… Az állami iskolamonopólium tehát a világnézeti totalizmus veszélyét rejti magában az oktatásban és nevelésben… vegyes világnézetû államban a szülõk természetjogának, az egyház jogának és az állam jogának egyedül az a megoldás felelhet meg, ha mindenütt és minden fokban van állami és hitvallásos iskola, az állam valamennyi világiakat nevelõ iskola felett a közjóval indokolható felügyeleti jogot gyakorol, a költségeket pedig a tanulók számarányának megfelelõen viseli.”

A józan és világos beszéd nem használt, megszületett a törvény, s elkezdõdött a nevelõk és a diákok agymosása egy õrült, gyûlöletet keltõ ideológia nevében. Hálásak vagyunk ugyanakkor Istennek azért, hogy iskolánk egyedüli hitvalló református iskolaként a legnehezebb idõszakokban is megõrizhette és tovább adhatta azokat az értékeket, amelyek évszázadok alatt halmozódtak fel az õsi falak között. Hálásak vagyunk azért is, hogy ötven esztendõvel az erõszakos államosítás után újra létezik református iskolarendszer, s a hitvallásos nevelést igénylõ szülõk élhetnek jogaikkal. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el azt tényt sem, hogy az egyházi iskolák, a hivatalos nyilatkozatok és törvények ellenére, az elmúlt években sem részesültek mindig egyenlõ elbánásban. Azt várjuk és kérjük a most hivatalba lépõ új kormányzattól, hogy biztosítsák számunkra a tényleges esélyegyenlõséget, a vállalt feladatainkkal arányos, kiszámítható és méltányos anyagi támogatást.

Az elmúlt tanév iskolánk életében nem hozott nagy változásokat, fennakadás nélkül folyt az oktatás, nevelés. Örömmel tapasztaltuk, hogy diákjaink között mind kevesebben vannak, akik nem tanulásra használják idejüket, energiájukat. A néhány napja befejezõdött érettségi vizsgák szép eredményei is büszkeséggel tölthetnek el bennünket. Gratulálok azoknak a diákjainknak, akik viselkedésükkel, tanulmányi munkájukkal, versenyeken, pályázatokon elért eredményeikkel iskolánk hírnevét öregbítették. Köszönöm a nevelõtestület munkáját, szolgálatát. Természetes dolog, hogy sok esetben a diákok és a szülõk nem tudják, talán nem is sejtik, hogy milyen személyes, családi vagy más problémák nehezednek egy-egy tanárra, nevelõre. Köszönetet mondok azoknak, akiknek ilyen esetben is volt erejük arra, hogy szeretetettel, türelemmel forduljanak tanítványaikhoz. Köszönet illesse azokat is, akik többlet feladatokat vállaltok azért, hogy Kollégájuk vagy Kolléganõjük terhein csökkentsenek.

Méltó dolog, hogy a tanévzárón megemlékezzünk a tanév legkiemelkedõbb évfordulójáról, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójáról. A Kollégium egész közössége itt, a Nagytemplomban tartotta ünnepi megemlékezését március 15-én. Kívánom, hogy évfordulós megemlékezéseink ne csak kényszerû kötelezettségeknek tûnjenek, hanem követendõ példát, szolgálatra szóló elhívást jelentsenek diákjaink számára. Bejelentem, hogy iskolánk, a Református Pedagógiai Intézettel és a Budapesti Lónyay Utcai Gimnáziummal közösen kétfordulós csapatversenyt hirdetett meg a Kárpát-medence református iskolái számára “Az 1848/49-es szabadságharc hadtörténete” címmel. Ennek a versenynek a döntõje 1999. áprilisában iskolánkban lesz.

Örömmel jelenthetem, hogy befejezéséhez közeledik az Andaházy úti Leányinternátus építkezésének 2. üteme, s reménységünk szerint augusztusban átvehetjük a teljes épületet. A nyár folyamán komoly és szigorú határidõkhöz kötött munkálatokat kell elvégeznünk ahhoz, hogy szeptemberben fennakadás nélkül elkezdhessük a tanévet. Az eddigi Leányinternátus berendezésének elszállítása a tegnapi nappal megkezdõdött, s a nyár folyamán ezen a területen 5 osztálytermet és több kisebb termet alakítunk ki. Reménységünk szerint a jövõ tanévtõl így megszûnnek azok a kényszermegoldások, amelyekre osztályaink, tanulócsoportjaink elhelyezése érdekében kényszerültünk. Errõl a helyrõl is szeretnék köszönetet mondani azoknak a szülõknek és diákoknak, akik az átköltözésekben, bútorok szállításában önzetlenül és örömmel segítettek. Kérem, hogy akinek lehetõsége van rá, a továbbiakban is álljon mellettünk.

Kedves Diákjaink! A tanév végén mindnyájan éreztük, hogy elfáradtunk, diákok, tanárok egyaránt várták az utolsó kicsengetést. Azt kívánom Nektek, hogy pihenjétek, aludjátok ki magatokat a nyáron, utazzatok, lássatok világot, örüljetek a családi közösségnek. Semmilyen körülmények között ne feledjétek, hogy melyik iskola diákjai vagytok, viselkedjetek és cselekedjetek ehhez méltóan!

Ezekkel a gondolatokkal az 1997/98-as tanévet, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma 460. tanévét bezárom.