Felhívás a Dóczi Leánynevelőintézet volt növendékeihez és családtagjaikhoz
Bizonyára sokan értesültek róla, hogy az 1952-ben államosított Dóczi Leánynevelőintézet épületét, amelyet jelenleg a Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorlógimnáziuma használ, visszakapja a Református Egyház. A hivatalos megegyezés szerint már 1998. szeptemberében át kellene adni az épületet, de egy vagy két évet még bizonyára várni kell az átvételre. A Tiszántúli Református Egyházkerület szándéka szerint ebben az épületben nyer majd elhelyezést a Református Kollégium Gimnáziumának hat évfolyamos tagozata, valószínűleg önálló intézményként. Az alakuló új iskola tudatosan is szeretné felvállalni az egykori “Dóczi” szellemi örökségét. Szándékunk az, hogy állandó kiállítás keretében
mutassuk be a diákoknak és látogatóknak mindazt a szellemi gazdagságot, nevelési erényt, egyházi és nemzeti elkötelezettséget, amit ez az erőszakkal megszüntetett intézet hordozott. Szeretnénk kapcsolatba kerülni az intézmény valamennyi még élő diákjával és tanárával. Az Ő segítségükkel össze kívánjuk gyűjteni azokat a tárgyi emlékeket ( füzetek, könyvek, bizonyítványok, fényképek, kézimunkák, ballagási emlékek stb.), amelyekből egy kiállítási anyag kiválasztható. Szándékunkban áll egy olyan alapítvány létrehozása, amelyik a “Dóczi” szellemi örökségét ápolná és segítené az új iskola beindítását.Kérjük tehát szeretettel a volt “Dóczistákat”, hogy levélben jelentkezzenek a Református Gimnázium Igazgatóságán ( 4044. Debrecen, Kálvin tér 16.), hogy nyilvántartásba vegyük őket, s további tájékoztatót küldhessünk a számukra. A levélre szíveskedjenek r
áírni: DÓCZI. Kérjük azt is, hogy minél több volt diáktársnak a címét szíveskedjenek eljuttatni hozzánk! Természetesen azt szeretnénk, ha ezt a felhívást minél több “Dóczistának” tovább tudnák adni.Szeretettel várjuk jelentkezésüket:
Győri József
igazgató